Legjobb belépő szintű lézeres szőrtelenítő gép 2023-ban:
Szabadulj meg véglegesen a kínos szőrszálaktól a legjobb lézeres szőrtelenítő gép segítségével. Segítünk a választásban! Bemutatjuk, hogyan működik. Azt is megtudhatod, hogy kinek nem javasoljuk a használatát.
Napjainkban a csapból is az folyik, hogy egy nő legyen szőrtelen. A lába és a hónalja mindenképpen, de a bikinivonala is legyen ápolt. Természetesen lehet vitatkozni ennek az elvárásnak a jogosságán. De nem érdemes. Amennyiben az állásinterjún vagy az első randin egy óvatlan mozdulat során a női hónalj alatt kivillan valami, akkor garantált a kudarc. Az indok természetesen nem a szőrök jelenléte lesz, de az elutasítás háttérében sokszor megbújnak a külsőnkre vonatkozó előítéletek.
Hogyan vehetjük fel a harcot a nem kívánt szőrszálakkal:
Tudományosan megközelítve a két készülék nem teljesen azonos. De nekünk, földi halandóknak mindkét fogalom ugyanazt a technológiát takarja. Jelen cikkben hol az egyik, hol a másik kifejezéssel találkozol majd, a jelentésüket azonosnak tekintjük. Mindhárom részletesen bemutatott készülék hivatalosan az IPL szőrtelenítő gépek közé tartozik.
A működés pontos megértéséhez muszáj kicsit megismernünk azt is, hogy hogyan növekszik rajtunk a szőr. (Hallom a válaszodat: gyorsan.) A szőr 3 fázisban van jelen a testünk felületén:
A lézeres szőrtelenítő gép által kibocsájtott lézer fény elnyelődik a szőrszálakban, hővé alakul. A hő eljut a szőrtüszőbe és véglegesen szétroncsolja. Meglepő módon a kezelést követően látszólag semmi változás nincs a szőrszálak állapotában, ugyanis pár nap szükséges, amikor elkezdenek kihullani az elpusztult tüszők szőrszálai. Ha pontosan figyeltél a szőr fázisainak bemutatása során, akkor már azt is pontosan érted, hogy miért érjük el csak több kezeléssel a tartós megoldást: csak az éppen növekedési fázisban lévő szőrszálak ellen hatásos az aktuális beavatkozás.
Biztosan olvastál-hallottál már arról, hogy nem mindenkinek javasolt a lézeres szőrtelenítő gép használata. A fentiek erre a problémára még nem adtak választ. Ehhez a lézerfény működését kell kicsit még jobban megismernünk. A lézer mindig a kezelt terület legsötétebb részén nyelődik el. Tehát a legjobb az, ha a szőrünk lényegesen sötétebb, mint a bőrünk. Milyen esetek léteznek:
Főszabályként még annyit, hogy ősz és vörös szőrszín esetében is más megoldást kell keresni a szőrtelenítésre.
A fentiekből kiderül, hogy a lézeres szőrtelenítő gép pontosan olyan, mint az apás szülés: nem mindenkinek való.
Szívesen rávágnám, hogy igen: még az unokáinknak sem lesz problémája a bikinivonali szőrökkel. De nem lenne igaz. 3-4 kezelést követően a visszanövő szőr 85 %-al kevesebb lesz. Sajnos régóta tudjuk, hogy 85 nem egyenlő 100-al, szóval lesz visszanövő szőr. De ezt követően már elegendő csak havonta 1-1 kezelés ill. akár ki is hagyhatunk 1-1 szőrtelenítést. Ugyanis a kezelt terület akár 3 hónapig is teljesen szőrmentes lesz.
Az egyik legfontosabb szempont az, hogy a kiválasztott gép a bőrtípusunk számára ideális legyen. Léteznek pl. olyan készülékek, amelyek használata csak világos és közepes bőrtónusokhoz javasolt. Jelen cikkünkben részletesen bemutatott mindhárom szőrtelenítő gép egyaránt javasolt minden bőrtípus számára.
További fontos döntési szempont az, hogy testünk mely részén szeretnénk majd használni. Mi most 3 olyan modellt mutatunk be, amelyek az alábbi területekre használhatóak: arc, láb, intim részek, hát és test.
Javasoljuk, hogy a kiválasztott masina rendelkezzen bőrtónus érzékelővel. Ez képes felismerni az éppen kezelt bőrfelület tónusát és amennyiben az túl sötét, akkor automatikusan leállítja a gép működését.
Javasoljuk, hogy a készülék rendelkezzen többféle, cserélhető fejjel: a nagyobb területű testrészek esetében a nagyobb feltét sokat rövidít 1-1 kezelés időtartamán.
Az alábbi okosságok segíthetnek abban, hogy még jobb eredményeket érj el a használat során:
Bemutatunk minden árkategóriából 1-1 kiváló választást.
Legjobb belépő szintű lézeres szőrtelenítő gép 2023-ban:
Legjobb középkategóriás lézeres szőrtelenítő gép 2023-ban:
Legjobb prémium kategóriás lézeres szőrtelenítő gép 2023-ban:
Előnyök:
Feltétlenül olvasd el kétszer is a használati útmutatót: egyszer vásárlás előtt, egyszer pedig, miután megvásároltad: Magyar nyelvű használati útmutató letöltése
Arc, láb, hát, intim részek, test.
Ideális formájának és kis súlyának köszönhetően könnyen illeszkedik a kézbe. A használata szinte „adja magát”. A bekapcsológomb több funkciós, ennek a használatával lehetséges az 5 különböző intenzitási szint beállítása ill. hosszan nyomva tartva a gép kikapcsolása.
Használható feltétek:
A némileg drágább Philips Lumea Advanced IPL SC1998/00 modell tartalmaz egy speciális bikinivonal kezelőt is. A tartozékok felhelyezése illetve levétele roppant egyszerűen, pattintással lehetséges.
Színekkel jelzi a megfelelő (folyamatos fehér jelzőfény) ill. a nem megfelelő, túl sötét bőrszínt (villogó narancssárga jelzőfény). Hiányossága, hogy a bőrtónus számára ideális intenzitási szintet nem választja ki automatikusan.
Speciális érzékelőkkel rendelkezik, amelyek megvédik a szemedet a lézerfénytől. Amennyiben a készülék nem érintkezik teljesen a bőrrel, akkor a készülék megakadályozza a villantást.
Nagyon praktikus: emlékeztető értesítéseket küld ill. segít a kezelések átütemezésében is. Nem csatlakozik közvetlenül a készülékhez Bluetooth használatával, de hasznos tanácsokat ad az üzembe helyezés ill. a használat során is. Van egy blog funkciója is további információkkal és útmutatásokkal.
Terület | Arc, láb, hát, intim részek, test |
Funkciók | Bőrtónus érzékelő, beépített UV-szűrő |
Intenzitási szint | 5 |
Cserélhető feltét | 2 |
Tárolótasak | Igen |
Áramellátás | Vezetékes |
Teljes élettartam | 250 000 villanás |
Előnyök:
Jó magyar szokás szerint a használati útmutatót sohasem olvassuk el. Ezzel általában nincs is probléma. De a lézeres szőrtelenítő gép esetében ez hatalmas hiba lenne. Sohasem kövesd el. Alaposan olvasd át a vásárlás előtt és a vásárlást követően egyaránt. BRAUN Silk-expert Pro PL5347 IPL magyar nyelvű használati útmutatóját az alábbi linken találod: Használati útmutató letöltése
Arc, láb, hát, intim részek, test.
Kézbe véve a készüléket, azonnal érezzük: egyszerre könnyű, kompakt és ugyanakkor masszív. Nincs bizonytalan „műanyag” érzés. Ívelt formájának köszönhetően tökéletesen illeszkedik a tenyerünkbe.
Ez a csúnya kifejezés egy nagyszerű bőrtónus érzékelő technológiát takar. Az érzékelő a használat során folyamatosan (másodpercenként 80 alkalommal) méri a bőr tónusát és a készülék 10 intenzitási szintje közül automatikusan az éppen ideálisat állítja be. Ez egy nagyon praktikus funkció, amely megkönnyíti és gyorsítja a szőrtelenítés folyamatát.
Akinek kevés az intenzitási szintek automatikus beállítása, annak 3 üzemmód is a rendelkezésére áll:
Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a BRAUN mérnökei most tényleg mindenre gondoltak.
Feltétek:
A tartozékok cseréje könnyű és gyors.
A villanások nagyon sűrűek, 0,6-1,2 másodpercenként. A legalacsonyabb intenzitási szinten a leggyorsabb a készülék. Ha nagyon szöszmötölős vagy, akkor is 10 percen belül végzel az egyik lábaddal.
Az egyik legjobb élettartamú készülék, a lámpa 400 000 villanást, azaz kb 15 éves használatot biztosít.
Praktikus emlékeztetők a kezelési terveidhez és akkor is segít, ha átütemezed valamelyik kezelést.
Terület | Arc, láb, hát, intim részek, test |
Funkciók | Bőrtónus érzékelő, beépített UV-szűrő |
Intenzitási szint | 10 |
Cserélhető feltét | 4 |
Tárolótasak | Igen |
Áramellátás | Vezetékes |
Teljes élettartam | 400 000 villanás |
Előnyök:
Feltétlenül olvasd el a használati útmutatót, mielőtt döntenél. És ha a megvásárlása mellett döntöttél, akkor az első használat előtt is olvasd el. A Philips Lumea Series 9900 SkinAI IPL BRI973/00 magyar nyelvű használati utasítását az alábbi linken éred el: Útmutató letöltése
Arc, láb, intim részek, hát, test.
Az egészségügyi technológia területén piacvezető szerepet betöltő Philips a Lumea 9900 sorozatba tartozó modelleket bőrgyógyászokkal együttműködve tervezte meg. A kulcsszavak: egyszerűség, hatékonyság és biztonság otthoni környezetben. A Lumea elődje profi szalonokban is bizonyított. Kíméletes kezelést biztosít még az érzékenyebb bőrterületeken is.
Feltétek:
A készülék fontosabb ellemzői:
Terület | Arc, láb, hát, intim részek, test |
Funkciók | Bőrtónus érzékelő, beépített UV-szűrő |
Intenzitási szint | 5 |
Cserélhető feltét | 3 |
Tárolótasak | Igen |
Áramellátás | Vezetékes és vezeték nélküli |
Teljes élettartam | 450 000 villanás |
Határozottan igen, klinikai tesztekkel bizonyították nem brit tudósok, hogy otthoni használatra ezek a gépek maximálisan biztonságosak.
18 éves kor felett természetesen igen. 14 éves kor alatt pedig egyáltalán nem javasolt a használata. 14-18 éves kor között szülővel közösen egyeztetve, okosan átgondolva már használható, amennyiben valóban szükséges. Hiszen az éppen pelyhedző, világos szőrszálak még senkit sem zavarhatnak.
Bármelyik évszakban. De az fontos, hogy közvetlenül a lézeres szőrtelenítő gép használata előtt vagy után ne támadd meg a Palatinus női napozóját (tudom, sajnos már nem is létezik). Ugyanis ebben az esetben a bőr felhólyagosodhat. Mennyi idő teljen el a napozás előtt/után? Legalább 48 óra. Használj a napozáshoz naptejet, de ez valószínűleg már a könyöködön jön ki, hiszen nemcsak a szőrtelenítő gép használata miatt fontos a bőrünk védelme.
Nagyon határozottan igen. Ideálisabb, ha a lézer csak a bőr alatti szőrszálakra fejti ki a hatását. Ebből a szempontból a legjobb a borotvával történő előkezelés. Ha a gyanta mellett döntesz, 1 napot mindenképpen várj a gyantázást követően. Illetve amennyiben előkezelésként gyantázást vagy epilálást végzel, akkor később éred el a kívánt eredményt, mintha előveszed a jó öreg borotvádat. A kezelési területnek nemcsak szőrmentesnek, hanem száraznak és tisztának is kell lennie.
Bőrbetegség esetén természetesen hanyagold a készüléket. Amennyiben érrendszeri betegséged vagy cukorbetegséged van ill. amennyiben a bőröd kifejezetten fényérzékeny, akkor szintén keress más eszközöket a szárszálak elleni harchoz.
Nem fájdalmas, amennyiben a bőrtípusodnak megfelelő készüléket használod. Enyhe melegedést, viszketést vagy bizsergő érzést tapasztalhatsz, de ez inkább kellemetlen lehet, mint fájdalmas.
Szőrszál | A szőrzetet alkotó szálképlet évezredeken keresztül békésen együtt élt az emberelődökkel. Sőt, fontos szerepet játszott a Homo sapiens bőrének védelmében és hőszigetelésében. Aztán egyszer csak üldözött ellenség lett a szőrszál. A mai kor embere pedig gyakran már-már elviselhetetlennek találja a jelenlétét. |
IPL | Intense pulsed light, azaz intenzíven pulzáló fény. Elterjedtebb magyar neve: villanófényes szőrtelenítés. |
Bőrtónus érzékelés | A készülék felismeri a kezelt bőrfelületet és a fény intenzitását automatikusan ehhez állítja be. |